Varga Mihály adott át díjat a Bayer Zsolt blogját üzemeltető Blogstar vezetőjének
A nemzetgazdasági miniszter adta át a Szalay Annamária-díjat, kapott egyet az a Csúri Ákos, aki állítólag Habony Árpáddal tervezett közös hírportált.
A nemzetgazdasági miniszter adta át a Szalay Annamária-díjat, kapott egyet az a Csúri Ákos, aki állítólag Habony Árpáddal tervezett közös hírportált.
Németh Lászlóné miniszteri biztosa lesz a második ember a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál – értesült a hvg.hu. Both Zoltán 2011 óta a kormány legfőbb infokommunikációs szakembere, megbízásából adódóan nemcsak a kormányzati, hanem a bírósági és az ügyészségi hálózatra is rálátott, forrásaink szerint ő volt – az időközben bíróságon elbukott – negyedik, állami tulajdonú mobilszolgáltató egyik szellemi atyja. Ő kaphatja feladatául a negyedik szolgáltató újraindítását.
Két jelentős fordulat is történt az új médiahatósági elnök kinevezése után. Kommandós akció keretében fogták el Szalai Annamária volt főtanácsadóját, majd pár héttel később távozott a hatóságtól a második ember, a frekvenciaügyekkel foglalkozó Mátrai Gábor. Az ügyre rálátó források nem tudták megmondani, hogy a két ügy bármilyen formában összefügg-e, de azt elismerték, a két vezető között volt kapcsolat. A hvg.hu úgy tudja, a volt főtanácsadó a nemzetbiztonság embere volt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszegte a szolgálatok szigorú szabályait.
Posztumusz a megye díszpolgári címével tüntette ki a Zala Megyei Közgyűlés Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Médiatanács áprilisban elhunyt, zalaegerszegi születésű elnökét.
Csak az aláírása kell Karas Monika új médiahatósági elnöknek, így ágazati szakértők szerint a jelenlegi legsúlyosabb ügyek tekintetében lényegtelen, hogy mennyire alkalmas a pozíciójára. A mobilszolgáltatók és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elvben kiegyezésre van kényszerítve, de azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a kormány újból előveszi a negyedik, állami mobilszolgáltató ötletét, és egyre kellemetlenebb helyzetbe hozza a piaci szereplőket. Még az EU szólhat közbe.
Áder János köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Az NMHH új elnöke az államfőtől a Sándor-palotában vette át, majd aláírta a kinevezési okmányokat hétfő délután.
Két évtizeden keresztül kizárólag jobboldali lapokat védett a bíróságon. Gyakran veszített a Magyar Nemzet és a Hír Tv elleni helyreigazítási perekben, legutóbb Orbán Viktor főtanácsadóját is képviselte. Kilenc éven keresztül Csurka István lapjának is dolgozott, a médiahatóság panaszbizottságában pedig kinyilvánította, hogy a Szent Koronából nem lehet viccet faragni. A milliárdos téttel bíró ügyeket már Szalai Annamária alatt lezárta az NMHH, így Orbán jelöltjére, Karas Monikára elsősorban a sajtószabadsággal foglalkozó elvi kérdések maradtak.
Posztumusz Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet adományozza a Zala Megyei Közgyűlés Szalai Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács áprilisban elhunyt elnökének - közölte a megyei önkormányzat pénteken az MTI-vel.
Posztumusz életműdíjat adományozott Szalai Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács áprilisban elhunyt elnökének a Helyi Televíziók Országos Egyesülete - tájékoztatta az egyesület csütörtök este az MTI-t.
Deutsch Tamás lehet az egy hónapja elhunyt Szalai Annamária utódja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élén – értesült az Origo.
Visszaütött a kormányra a médiatörvény márciusi módosítása: a médiahatóság elnökére vonatkozó új, szigorúbb feltételeknek a szóba jöhető jelöltek közül mindössze két személy felel meg. Ezért a saját törvényével elégedetlen igazságügyi miniszter az Alkotmánybíróság segítségét kérte a feltételek tágításában. Ez arra utal, hogy a jelöltkeresés még nem zárult le, egyelőre nem találják Szalai Annamária utódját, akinek a mobilcégekkel is meg kell majd küzdenie.
A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) Koltay Andrást, a médiatanács tagját javasolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöki posztjára.
A közmédia legfőbb vezetője, valamint a médiatörvény egykori szerzője a legesélyesebb Szalai Annamária posztjára a hvg.hu forrásai szerint. A miniszterelnök „támadhatatlan”, de erős vezetőt keres, aki kordában tudja tartani a mobil- és médiacégeket. Az idő sürget, ugyanis a Fideszben még a választási kampány előtt le szeretnék zárni a mobilcégek frekvenciaügyeit.
Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Orbán Viktor kormányfő is ott volt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a médiatanács elnökének keddi temetésén Zalaegerszegen.
Szülővárosában, Zalaegerszegen örök nyugalomra helyezték Szalai Annamáriát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács nemrégiben elhunyt elnökét kedden.